Szakaszosan alszom a napokban, tegnap éjjelről három álomra is emlékszem: egyikben egy négytagú társaság előre megbeszélték a neten lányokkal, hogy együtt utaznak a vonaton, de ez csapda volt, egész úton erőszakolták az áldozataikat.
Másodikban a volt angoltanárommal sétáltunk, heverésztünk keresztanyámék kapuja előtt, teljesen fehér ruhában volt, és virágokat fújt a levegőbe.
Harmadikban pocsolyányi vizekben kaptak el cápák gyerekeket, de nem menthettem ki őket, mert az volt a szabály, hogy aki nem tud kiúszni, ne is meneküljön meg. Ebben az álomban kisgyerekként feküdtem le és megöregedett, torz koravénként ébredtem fel. Majd felébredtem még egyszer, akkor már valójában.
Tegnap meghívtam valakit egy sörre, magamnak alkholmentes sört kértem, és cigiztem is.